A SZENTGOTTHÁRDI MOZI
Éppen száz évvel ezelőtt, 1913-ban Edelsohn és Hülle, a szentgotthárdi óragyár két alkalmazottja hozzálátott egy filmszínház felépítéséhez. Talán ők maguk sem gondolták volna, hogy egy évszázaddal később egy lelkes helyi csapat azért küzd majd, hogy két kezük munkájának eredménye, egy egész várost szórakoztató mozi a továbbiakban is működhessen.
Szentgotthárd városképe sokat változott az elmúlt évtizedek során, épületek emelkedtek és régiek tűntek el, de a Rába bal partján álló mozi a századelőtől kezdődően az emberek szórakoztatására volt hivatott. A megnyitó előadás „…a minden tekintetben nagyszabású, fényes és pazarul berendezett…” moziban 1913. december 08-án volt. Hangosfilmeket 1932-től vetítettek, neve pedig többször változott, a kezdetben Uránia Mozgóképszínháznak keresztelt épületet később Júlia Mozgóképszínháznak, majd egészen napjainkig Kossuth Filmszínháznak nevezték. Nem csupán a filmművészetnek adott helyet a mozi, hanem egyéb kulturális programoknak is. Gyakoriak voltak az irodalmi estek, amelyek a városban és a környéken élő művelt közönséget is megmozgatták. Emellett a mozi komoly szerepet vállalt az ismeretterjesztésben is az egyes előadásokhoz tartozó kisfilmek vetítésével.
A későbbiek folyamán is a fiatalok kedvelt szórakozása volt a moziba járás, azonban a filmszínház csillaga az elmúlt években leáldozóban volt: az újabb vetítéstechnikai vívmányok megjelenésével az új filmeket csak több hónapos csúszással lehetett levetíteni, így sok filmkedvelő választotta azt, hogy inkább egy nagyváros modern mozijában nézi meg a premiereket. Már-már a bezárástól kellett tartani.
Ekkor egy kis csoport úgy döntött, hogy a szentgotthárdi mozi – amely száz éve mozinak épült és azóta is folyamatosan akként üzemel ugyanabban az épületben – egy olyan eleme a városnak, amelyért érdemes összefogni. A nagy lelkesedés mellé megérkezett a helyi önkormányzat anyagi támogatása, amely lehetővé tette a mozi felújítási és digitalizációs munkáinak megindítását. A hatékony munkának köszönhetően 2013. májusában sor kerülhetett az első 3D-s film vetítésére, amelyre olyan sokan voltak kíváncsiak, hogy a sor az utcán kígyózott, és nem kevés pótszékekre volt szükség. A vetítések népszerűsége azóta is töretlen, havonta több mint ezer érdeklődő nézi meg a hazai premierekkel szinte egy időben levetített filmeket – és ez a szám egy nyolcezres kisváros mozijának történetében óriási dolog!
2013. december 8-án születésnapot ünnepeltünk, a századikat és talán egy kicsit az elsőt is. Egy nagyszabású gálaesten, amelyet az évforduló alkalmából rendeztünk, a megújult mozi új nevet kapott – ezzel is jelezve egy új korszak kezdetét. A harmincas években városunk gimnáziumában tanult egy fiatalember, aki már akkoriban komoly érdeklődést mutatott a film- és a színművészet iránt, így a gimnáziumi filmesztétikai órák keretében ismerkedett a filmezéssel a helyi moziban. Ő nem volt más, mint Csákányi László.
CSÁKÁNYI LÁSZLÓ
Csákányi László 1921. január 13-án, Németújváron született. Horvát családból származott, utóbb nevét Zsigovitsról Csákányira magyarosította. Középiskolai tanulmányait a szentgotthárdi Vörösmarty Mihály Gimnáziumban végezte, majd ezt követően a Budapesti Színművészeti Akadémiára felvételizett. Színinövendékként már a Nemzeti Színházban statisztált. A színház igazgatója, Németh Antal megígérte neki, hogy diplomájának megszerzése után szerződteti. Az oklevéllel azonban katonai behívóját is kézhez kapta. A frontról és a szovjet hadifogságból csak négy év után tért haza. A Nemzeti már nem tartott igényt rá. Nehéz időszak következett: hónapokig szülei tartották el, mígnem a háromtagú Görbe Tükör együttes befogadta: paródiákkal, zenés burleszkekkel járták a vidéket. 1948-ban Egri István szerződtette a Pesti Színházba, útja innen az Úttörő, majd az Ifjúsági Színházhoz vezetett. 1953-tól a Fővárosi Operettszínház, 1956-tól a Petőfi Színház, 1963-tól a Vígszínház, 1971-től a József Attila Színház, 1974-től élete végéig a Vidám Színpad tagja volt. Élete során több mint száz színházi szerepet játszott el. Csákányi László kiváló karakterszínész, sokoldalú, jellemábrázoló művész, drámákban és vígjátékokban egyaránt otthonosan mozgott. Igazi népszerűségét mégis egy dalnak köszönhette. Az Operettszínház 1955-ben mutatta be Huszka Jenő "Szabadság, szerelem" című operettjét, ebben énekelte el Melchior doktorként a „Doktor úr, doktor úr, a maga szíve sose fáj” című dalt. A fülbemászó dal olyan sikernek bizonyult, hogy még jóval később sem tudott úgy színpadra lépni, hogy a közönség ezt ne követelte volna tőle. Ugyancsak az ő nevéhez fűződik "A vén budai hársfák békésen suttognak" című dal népszerűsítése Eisemann Mihály Bástyasétány 77 című operettjéből, valamint Breitner János szerzeménye, "Az öreg fiú dala". Pedig nem ismerte a kottát, és állítása szerint mit sem értett a zenéhez. Népszerű szinkronszínész is volt, szeretett és kiválóan tudott szinkronizálni. Az 1951-ben megalakult Magyar Szinkronfilmgyártó Vállalat az elsők között hívta szinkronmunkára. Ezen a vonalon az igazi népszerűséget a "Foxi Maxi" című rajzfilmsorozat szinkronalakítása hozta, és persze Frédié, a kőkorszaki szakié. Tőle kapta hangját Karak, a róka, a "Vuk" című rajzfilmsorozat egyik hőse is, de bizonyára mindannyian emlékszünk Gombóc Artúrra is. Sokat és nagy sikerrel foglalkoztatta a televízió és a rádió. A rádiókabaréban Agárdi Gáborral együtt évekig ők voltak a két krahácsi atyafi, a fiatalabb korosztály körében népszerű „Mikrobi” című rádiójáték-sorozatban ő volt a címszereplő robot hangja. A televízióban vidám jelenetek biztos sikerre számító, állandó szereplője volt. Egyik főszereplője volt az 1979-ben bemutatott „Indul a bakterház”-nak, amely azóta a magyar filmtörténet egyik klasszikusa lett. Játszott az 1987-ban készült „Rab ember fiai”-ban. Utolsó filmszerepe a tánctanár Deutsch bácsi volt Koltai Róbert „Sose halunk meg” című vígjátékában, amelyet 1993-ban mutattak be. Művészi munkáját 1959-ben Jászai Mari-díjjal ismerték el, 1979-ben Érdemes művész, 1984-ben Kiváló művész lett. Lánya, Csákányi Eszter Jászai- és Kossuth-díjas színésznő, Érdemes művész, a magyar színházművészet jeles alakja. Csákányi László negyven évet töltött el a pályán, Budapesten halt meg 1992. november 3-án, s ezt követően a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.
